8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Elérhetőségek Telefon: +36 22 506-162, +36 22 506-472 Fax: 06 22 506-472 @sztelekiblanka
PÓTNAP: Az igazolt egészségügyi, illetve egyéb alapos okból igazoltan hiányzó tanulóknak január 23-án (csütörtök) 14.00-tól biztosítjuk a pótfelvételi lehetőség
A 2014. évi május-júniusi vizsgaidőszakra tervezett előrehozott érettségi vizsgákra február 15-ig kell jelentkezni az érdeklődőknek. A jelentkezési lapot a végzős tanulók kézhez kapják az osztályfőnökeiktől, az alsóbb évfolyamok tanulói pedig február 1. után Ponácz tanár úrtól kérhetik az igh.
Szeretettel várjuk a szülőket és az érdeklődőket iskolánk karácsonyi hangversenyére december 20-án, pénteken 15:30-ra a Ciszterci templomba.
Az első előadás időpontja: 2014. január 15., szerda, 19.00 óra, Shakespeare: Lear király
Program
Mindentudás Gimnáziuma
Informatika programok
2013.
A 2013. november 20-ra hirdetett Teleki bérletes előadás technikai okokból elmarad. A Lear király című előadást a színház 2014-ben pótolja.
Az IASL évek óta szervez az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából nemzetközi könyvjelzőcsere-programot. A projekt lényege, hogy a jelentkező iskolai könyvtárakat a résztvevő diákok számát figyelembe véve a nemzetközi szervezők összesorsolják.
A 2015/2016. tanévi OKTV-vel kapcsolatos tudnivalók
Időpontok
Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából a Könyvtárostanárok Egyesülete az alábbi pályázatot hirdette: Készítsetek kódexet iskolai könyvtáratokról!
Az írásbeli vizsgák rendje:
Vizsgatárgy neve
Az AJTP iránt érdeklődő 8. osztályos diákok és szüleik számára tájékoztató délutánt tartunk.
Helyszín: Teleki Blanka Gimnázium épülete: Székesfehérvár, Budai út 7.
Időpont: 2013. október 14. 16 óra.
2013. szeptember 30-án, hétfőn „TÚL AZ ÓPERENCIÁN” címmel ünnepeltük a Népmese Napját.
Ezen a napon a 154 évvel ezelőtt született Benedek Elekre emlékeztünk.
Mesemondók:
2013. április 23-án az iskola konyháját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Menzaprogram keretében vizsgálatnak vetette alá.
2013. szeptember 27.
Programtervezet
Kedves Fehérváriak, Telekis Kollégák, „Öreg Telekisek”, Jelenlegi Telekisek!