8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Elérhetőségek Telefon: +36 22 506-162, +36 22 506-472 Fax: 06 22 506-472 @sztelekiblanka
HAT-18-02-0216 Digitális krónikások Szent László nyomában

Szakmai beszámoló
Határtalanul program - Együttműködés középiskolák között
HAT-18-02-0216
Digitális krónikások Szent László nyomában
Az elnyert pályázat egyetlen kisebb programváltoztatással (ld. lentebb) teljes mértékben, sikeresen megvalósult a Goforgo Utazási Iroda szervezésében. Nagy könnyebbség volt, hogy az anyagiakkal való foglalkozás terhét az utazási iroda 100%-ban levette a kísérő tanárok válláról, hiszen a minket kísérő idegenvezető minden helyzetben intézte az anyagiakat. Ezen kívül a projektünk valóban 100%-ban az elnyert pályázati pénzből valósult meg, nem volt szükséges a gyerekektől egyéb összeget beszedni a tanulmányutunk finanszírozására.
Projektünk terméke véleményem szerint kiválóan tükrözi programunk megvalósulását: https://digitaliskronikasok.blogspot.com/, hiszen digitális krónikásokként jártunk Szent László nyomában mind Magyarországon, mind Erdélyben és ezt foglalja össze kiválóan a fenti blog, mint projekttermék, amelyet az együttműködés keretében elkészítésre kerülő termékként vállaltunk. A blog tartalmaz útinaplót, fényképeket és videó összefoglalókat, illetve Szent Lászlóhoz fűződő legendákat.
Programunk részletezése napi bontásban:
2019. április 15. (hétfő):
Reggel 8-kor indult 37 nagyváradi diák 3 kísérővel és az idegenvezetőnkkel Székesfehérvárra, ahol 15:00 órakor vártuk őket gimnáziumunkban, ahol megvendégeltük őket, valamint prezentációkat tartottunk nekik városunkról, iskolánkról és tervezett közös projektről (felosztottuk a projektfeladatokat), amit ismerkedős játék és kisebb közös városnézés követett. Ezt követően indultak szállásukra, ami Velencén volt.
2019. április 16. (kedd):
Egész napos kiránduláson voltunk Somogyországban: első állomásunk Somogyváron, a Szent László által alapított székesegyház helyén kialakított történelmi emlékhelyen volt. Ezután a Szentesica-forrást, a Koppány-emlékművet tekintettük meg, majd Gyugyon egy különleges kálvárián keresztül megközelítve Árpád-kori templomot látogattunk együtt, ahonnan visszatérve Fehérvárra újból ketté váltak útjaink, a nagyváradiak visszatértek szállásukra, Velencére.
2019. április 17. (szerda):
Délelőtt iskolai programon vettünk részt: közös történelem órát tartott nekünk a téma egyik szakértője. Ezt követően módosítanunk kellett a tervezett győri kiránduláson, mivel nagyváradi partnereink az elmúlt években két alkalommal voltak már Győrben megtekinteni a Szent László Látogatóközpontot, így nekik kedvezve a Tihanyi Apátság és Balatonfüred mellett döntöttünk. Az Apátságban fantasztikus előadást hallhattunk Ágoston atyától az Árpád-házi uralkodók szövevényes életéről, ezen keresztül értelmezve Szent László tevékenységét. Balatonfüreden kisebb pihenőt tartottunk mindenki felfrissülésére, majd Fehérvárra visszatérve kivételesen nem váltak ketté útjaink, hiszen a gyerekek az elmúlt napok folyamán oly mértékben összebarátkoztak, hogy igényelték a közös esti tábortűznél töltött órákat.
2019. április 18. (csütörtök):
Délelőtt közös városnéző sétán szegődtünk Szent László nyomába, felkeresve az őhozzá kapcsolódó emlékhelyeket. A nagyváradi csoport délben búcsúzott el tőlünk és indult haza, lelkesen várva az érkezésünkre, amire 4 hét elteltével került sor.
2019. május 13. (hétfő):
Reggel 7 órakor indultunk Fehérvárról 37 gyermekkel, 3 kísérőtanárral és az idegenvezetőnkkel, majd kisebb pihenőket követően 15:00 óra után érkeztünk Nagyváradra, ahol partneriskolánk képviselői nagy szeretettel vártak minket, bemutatták nekünk a Szent László által alapított székesegyház utódjaként számon tartott templomot, ami szervesen kötődik az iskolai életükhöz, hiszen közelgő ballagási ünnepségüket is itt szervezik. Ezután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum épületét jártuk be, itt vendégeltek meg minket a helyben készített finomságokkal, illetve nézhettünk meg prezentációkat a városról és az iskoláról. Este érkeztünk a nagyváradi szállásunkra.
2019. május 14. (kedd):
Délelőtt közös városnéző sétán vettünk részt, bejárva a Szent Lászlóhoz köthető emlékhelyeket, illetve megtekintettük a várat. Jártunk a Székesegyház Kincstárában is, ahol Szent László hermáját tekintettük meg. A szakszerű idegenvezetéseknek köszönhetően a gyerekek történelmi rálátása és az összefüggések közötti meglátása nagymértékben nőtt. A nagyváradi gyerekektől történő könnyes búcsút követően délután a Királyhágón át Kolozsvár felé vettük utunkat, ahonnan a városnézés után Magyarlónára érkeztünk, ahol a legnagyobb magyar vendégszeretettől övezve szálltunk meg az elkövetkező két éjszakán.
2019. május 15. (szerda):
Korai reggeli után, délelőtt a Tordai-hasadékot túráztuk végig, közben megismerkedve a hozzá kapcsolódó Szent László legendával is. Délután a tordai városnézést követően (útba ejtve a templomot, ahol a világon elsőként hirdették ki a vallásszabadságot) a Tordai-sóbányába szálltunk le, megtekintve a hatalmas termeket a gyerekek földrajzi és geológiai ismeretei is nagymértékben bővültek. A vacsora előtt még belefért egy kalotaszegi tisztaszoba megtekintése Magyarlónán, ahol az egyik leányzónkat be is öltöztették a kalotaszegi népviseletbe, mindenki örömére.
2019. május 16. (csütörtök):
Reggeli után indultunk haza, útba ejtve a bánffyhunyadi református, fiatornyos templomot, a körösfői helyi árukat árusító néniket, valamint az irodalomkedvelőknek is kedvezve a csucsai Boncza-kastélyban megnéztük az Ady-emlékszobát. Az esti órákban értünk vissza Székesfehérvárra, sok-sok élménnyel gazdagodva.
Darvas Eszter
osztályfőnök